Elérhetőségeink:
 W-Comp Solutions Számítás-
   technikai és Elektronikai KFT.
  • székhely: 3300 Eger, Vasút u. 10.
  • telefon: (+36) 30 352-36-29
  • e-mail: info@w-comp.hu
Hét évig maradt felfedezetlen egy Linux-okat fertőző kémprogram

Több mint fél évtizeden át titokban sikerült működnie egy olyan kémkedésre használt kártevőnek, aminek nyomaira végül csak a közelmúltban bukkantak rá.

"Careto" (Maszk) nevű kémprogramot - aminek segítségével többek között európai és a közép-keleti kormányzatokat, követségeket és energiacégeket figyeltek meg - a Kaspersky munkatársai azonosították.
Azt, hogy a különlegesen jól rejtőzködő kémprogram mióta tevékenykedett az áldozatául esett rendszerekben, nem tudják pontosan a cég kutatói, de állításuk szerint a szoftvert 2007-ben fordították. Ez azt jelenti, hogy a kártevő egyes helyeken már 7 év óta működhetett anélkül, hogy észrevették volna - ami azért is szép eredmény, mert összesen 31 ország vélhetően többszáz, politikailag vagy gazdaságilag fontos intézményét sikerült megfertőznie.
Ugyanakkor ennek a szép eredménynek köze lehet ahhoz is, hogy a Careto kizárólag Linux és MacOS rendszerekre hatolt be, amelyeket gyakran még informatikusok is - persze tévesen - védettnek gondolnak a fertőzésekkel szemben. Az ilyen rendszereken így a fertőzések hosszabb ideig fennmaradhatnak, hiszen tulajdonosaik jellemzően kevesebb energiát fordítanak az utóbbiakkal szemben védő biztonsági vonalak kiépítésére és ritkábban folytatnak le ellenőrzéseket is, mint mondjuk Windows-t használó társaik.
A Kaspersky munkatársai egyelőre nem tudják, hogy kik állhattak a nyilvánvalóan államközi kémkedésre kifejlesztett kártevő mögött. Egyelőre csak annyit sikerült kideríteni, hogy a szerző anyanyelvi szinten beszélte a spanyol nyelvet - de persze ettől függetlenül más nyelvű nemzetek megbízásából is készülhetett a szoftver.

forrás: pcforum

 
feltöltve: 2014. február 11.
 
W-Comp © 2013 Minden jog fenntartva! Főoldal    ::    Szolgáltatások    ::    Árak    ::    Elérhetőségek